HTML

Aussie adventures 2009-...

Ime a blog az ausztráliai tartózkodásomról. Remélem mindenkinek ki tudom ezzel elégiteni az igényeit. Irjatok majd az otthoni eseményekről!

Friss topikok

Linkblog

World Masters Games, és az elmúlt hét eseményei

2009.10.19. 10:54 SH. Hanna

Hol is kezdjem…

Talán ott, hogy már több mint egy hete itt vannak apukám kajakos haverjai, akik a World Masters Games-re jöttek. Hát utazásuk elég kalandos volt, mert eredetileg 4-en (2 házaspár) jöttek volna, de Hongkongból felhivtak, hogy egyiköjük elvesztette az útlevelét, és ezért haza kellett mennie. És úgy volt, hogy társa is hazamegy vele, de végül apukám 3 embert hozott haza a reptérről. Szóval 3-an vannak nálunk, közülük 2-en versenyeztek, de rajtuk kivül még több magyar kajakos is itt van. Nagyon sikeresek voltuk a kajak-kenuben, rengeteg éremmel:-) Apukámék megnyerték a K4 1000m-t és 500m-t. Egyik csapat társa megnyerte az összes számot, amiben elindult, kivéve a párosakat, ahol mindig másodikak lettek. Apu indult még K1 200-on, ahol az előfutamban 2. lett egy századdal lemaradva, összetettben meg 5. Az egész rendezvény jól volt megszervezve, látszott, hogy nem sajnálták rá a pénzt, de a kajak-kenu versenyeket illetően kicsitt káosz volt. Volt olyan nap, hogy másfél órás csúszásban voltak, és simán be tudták volna hozni, de nem probálkoztak, majd rájuk esteledett és ezért másnapra tolták a futamokat. Az eredmény hirdetések egy részért nem is tudták megtartani (valószinű kevés volt az érem) úgyh majd postán fogják kiküldeni. Egyébként rengeteg korcsoport volt és jó sok hajóegység. De az evezősök többen voltak:-) (2500 induló) Viszont szegényeknek 2 teljes versenynapot is eltöröltek, mert olyan erős volt a szél… Azért nem lehetett olyan jó, ha cask ezért utaztál ide, mondjuk Európából…

Visszatérve a lakótársainkra, egyiköjük a Csepelbe jár kajakozni (Anna már biztos találkoztál vele, sokszor visz kaját a kutyáknak) és azt mondta, hogy az evezősök inteligensebbek mint a kajakosok :-) Hát ezt asszem nem kell tovább ragoznom…

Node menjük végig a hét eseményein, mert több miden történt…

Kedd este voltam egy vitaesten, ahol megismerkedtem újabb nagyon rendes emberekkel. Ez egy vitaest volt, mely arról szólt, hogy Obama mennyire elfogadható a katolikus egyház számára (abortusz meg különböző hadi döntések voltak a fő témák, és béke nobel dij…) Nem nagyon voltam még ilyen rendezvényen. Szerencsére nem kellett túl aktivnak lenni, ezt a szerepet mások bevállalták. Nagyon érdekes volt, hogy egyesek mikkel érvelnek, és nagyon jó angol gyakorlás volt számomra.

Szerdán úgy volt, hogy kimegyek a WMG evezős eseményeire, de kiértünk az evezős pályára (több mint 60km) és kiderült, hogy lefújták a  verseny napot, úgyh végül én is átmentem apukámmal a kajakosok marathon számainak helyszinére, ahol már csak az aznapi eredményhidetéseket tartották. Itt megismerkedtem a magyar kajakos delegációval, köztük egy-két korábbi sikeres válogatott is ott volt:-) Este pedig a kajakosoknak volt egy állófogadás, ahova eredetileg nem mentem volna.  Hát a kaja jó volt, meg korlátlan italfogyasztás, melyet sokan kihasználtak, de valahogy a veteran olimpiára nem az én korosztályom megy és hát kajakosok… Úgyh ez az este több szót nem is érdemel. DE találkoztunk egy irtó tündéri öreg nénivel, 77 éves,  és 56-ban ment el Magyarországról. Elmesélte az egész életét, hogy hogy jutott végül Ausztráliába. nagyon kalandos volt, meg 56-os emlékeit, aztán másnap szarrá verte az egész mezőnyt (marathonon ami nekik 5km, 1000m-en, 500m-en és 200-on). 50 éve nem versenyzett, és erre a versenyre csináltatott külön egy 10 kilós hajót. Szörnyen fitt, és tele van energiával.

Csütörtök este noodle nights! Októberben van most Sydneyben a nemzetközi étel fesztivál, és ennek keretében a belvárosban, a Hyde parkban, 2 héten keresztül minden este noodle nights van. Rengeteg sátor és nagyon sok asztal, egy-két szinpad, és rengeteg kaja és irtózatosan nagy tömeg. Elsősorban ázsiai konyha és tengeri herkentyűk volt a menü, és nagyon-nagyon finom volt. Utána meg beültünk egy csokis helyre, ami egy itteni lánc, ahol olyan forrócsoki volt, mintha egy olvadt tábla csokit nyalogatnál:-) Ide egyébként Laurával és családjával mentem. Ja és találtam a földön egy 25 dolláros ajándék utalványt az egyik étterembe, melyet decemberig kell elhasználni, de asszem majd később fogok menni, mert kicsit sok volt ez a food festival…

Pénteken próbáltam emészteni az előző napi zabálást, este pedig kocsma túra. Hát az itten kocsmatúra kicsit más mint a BME-s, nem tudom hányan voltatok… Kaptunk egy térképet, rajta be voltak jelölve a kocsmák, és mindegyiknek volt valamilyen pontszáma, attól függően, hogy menniyre van távol a kiindulóponttól. 3 óra állt rendelkezésre, hogy minél több kocsmába eljussunk, ahol mindenhol kaptunk egy-egy kérdést, a pontjainkat megduplázhattuk azzal, hogy ha minden csapattag iszik valamit, és azt számlával tudjuk bizonyitani. A mi csapatunk 4 fős volt (2-5 fős csapatok lehettek). Nagyon jó kis csapat:-) Going down in sips volt  a csapat nevünk. Sajnos lemaradtunk a dobogáról, de mindenki most csinálta először és úgy döntöttünk, hogy jövőre, kicsit más taktikával, megnyerjük! Annak ellenére, hogy a többi csapat után 10 perccel indultunk és az utolsó félórát és kb 3 kocsmát futva jártuk végig nagyon ügyesek voltunk. Egy-két helyről fogyasztás nélkül távoztunk és másoktól szereztünk blokkot, de azért igy is lecsúszott egy-két sör, feles stb… Érdekes, hogy itt a feles olyan mint egy mini koktél, nem úgy van, h kérsz egy jagert, hanem kutyulnak neked valamit. Ja, és nagyon drága. Az egyik helyen Morisons szerű koktél akció volt, és este 9-ig 8 dollár (több mint 1300Ft) volt egy koktél, és csak 2 közül választhattál. Összesen 10 kocsmába látogattunk, és asszem csak 2 helyről szereztünk blokkot. És sajnos késtünk 13 percet, ami azt jelentette, hogy percenként 10 minusz pontot kaptunk. Legközelebb ügyesebbek leszünk:-)

Szombaton kicsit nyugisabb napom volt, főleg, hogy ki kellett heverjem a korábbi estét. Bár inkább a futást kellett kiheverni… Szóval végre sikerült találkoznom a már korábban emlitett evezős sráccal a fitnessfirstből. Nagyon rendes és segitőkész volt, de nem sok jó hirrel szolgált. Minden klubban reggel 5-kor vannak az edzések, és egyikbe se nagyon lehet eljutni tőlünk tömegközlekedéssel (főleg hajnalban…). Ő is taxival megy be  a belvárosba, ahonnan egy haverjával megy tovább… Végig beszéltük az összes szóba jövő klubbot és ajánlott nekem egyet-kettőt, az egyik az ahova egyébként is terveztem menni. Ők most tervezik fejleszteni a női szakosztályukat:-) Úgyh minél előbb jogsi+meló, aztán kocsi vásárlás…

Vasárnap újra kajakos napot tartottam, és kilátogattam az olimpiai pályára a WMG-re. Ezen a napon már csak a 200-as számok voltak, melyeket újra bevettek az olimpiai programba, mert látványos, és tényleg jó volt látni az egész “pályát”, de ez olyan rövid táv, hogy kis se tudod húzni magad, és az öregek amilyen sebeséggel rajtoltak és az azt követő csapásszám… Szóval nem nagyon döntöttek világcsúcsokat. Minden esetre azért jó élmény volt ezt is látni, és voltam chiropatrikus masszőrnél (nem tudom, h igy van-e magyarul) Ez egy ingyenes szolgáltatás volt a verseny keretében. 3 massage ágy volt kint a pályán, és odamehettél a különböző panaszaiddal, majd ők itt- ott megnyomkodtak, kiropogtattak stb. Hát én kihasználva az unalmas perceimet, rögtön mentem és a hátamat kiropogtattam, mondva, hogy a derekam néha fáj (ami már kb egy éve nagyjából teljesen elmúlt…) Utána este volt a záróünnepség, ahova nem mentünk, de a vendégeink mentek, és állitólag nagy buli volt. Ma reggel pedig továbbálltak 2db 3 napos kisebb utazásra, még itt Ausztráliában.

Csomó képet csináltam, de ezeket csak később tudom feltölteni, mert itt az internet használat adatforgalomra megy és sajnos ebben a hónapban egy kisebb csomagot választottunk, úgyh majd később pótlom...

Gratulálok a különböző evezős eredményekhez!!! Klagenfurt, hosszútávú… Szabadoson mi volt?

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hannadownunder09.blog.hu/api/trackback/id/tr271459943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2009.10.19. 11:53:10

Na jó van, akkor Te is versenyeztél... a hosszútávú jegyzőkönyvhőz a hunrowigon leírtam a véleményem, Szabados elmaradt, tán jövő vasárnap. Nagyon jó a bezsámolód, még visszatérünk rá:)
egyébként magyarul "csontkovács". Ha hozzá orvos, akkor "manualterapeuta. üdv!

SH. Hanna 2009.10.20. 05:47:29

Én már csak ilyen versenyekre vagyok jó...:-(
De ezekhez egyre jobban értek:-)
Gratulálok a hosszútávúhoz!!!

L.Vercsi 2009.10.21. 11:19:48

Azt mondtad hosszú és uncsi lett ez a bejegyzés, de pedig egyik se. Legalábbis ketten biztosan lelkesen olvassuk:))
Képzeld, Ági mondta, h szekrény rendezés lesz, úgyh kapok nagy szekrényt! Tíz év után, heti 8-10 edzéssel. Éljen:) Amúgy még hezitálok, mert a két-kicsi megoldás se rossz ám... Így több az akasztó, meg a polc. Ja és mostanság szegény Boris szekrényajtajára is mindig felbiggyesztek egy anorákot, v vmi egyebet. Szóval még fontolandusz...
Na jó légy, megyek cikket olvasni az oligopóliumokról.... :S
Pusz

L.Vercsi 2009.10.21. 11:25:29

Ja, és márciusban lesz Rammstein koncert, hű fegyverhordozóhoz méltóan elkísérem az uramat. (és holnap sorbaállok a jegyekért..)

SH. Hanna 2009.10.21. 11:46:00

Hát azt hiszem az én szekrényemre is lassan lecsaphattok, de azért januárban még talán használom majd. A lakatot viszont szeretném megtartani, úgyh léci ne fűrészeljétek le...
Nem csak oldalborda vagy, hanem még a jegyeket is neked kell beszerezni? Vmit rosszul csinálsz...
Azért jó szórakozást, és diploma irást....!!!
Van vmi pletyka szigeten?
Mikor lesz a következő buli?

allianna 2009.10.21. 12:57:28

No, nem is tudtam. Remélem kapok még egyet, már alig férek el a sok nylon zacskótól:)

allianna 2009.10.21. 13:02:56

@SH. Hanna: én nem tudok semmiről sohasem.
Viszont a Transformerst, meg hasonlókat Attila a húgával szokta megnézni, legalább addig is tudok egy kicsit vasalni, főzni, kötögetni (höhö).

L.Vercsi 2009.10.21. 19:24:07

Anna, nem igaz, h soha nem tudsz semmiről! A nem-tudás és a nem-megjelenés szezon és fazon :)
Kövi buli nov. 7. évadzáró after-party, reméljük ez is az előzőekhez hasonló sikerű lesz.
Pletyka? Hm... Itt nyilvánosan? :) Most nem ugrik be semmi. Ja, hát a válogatottban megy a szarkavarás, de csak a szokásos (ill most épp Bartos és Dani Zsolt jól összevesztek, úgyh a bajaiak tüntetőlegesen nem mennek edzőtáborba. Ja, asszem az volt az indító ok, h Dumitrást átcsábították Bajára). Most más nem ugrik be, de majd írok!

L.Vercsi 2009.10.26. 20:32:49

No mi a helyzet, senki nem ír?
Én írok: legyűrtük a Szabadost, 6 ó 3:16 lett.
Most meg robogok, mert a holnapi konzira még fel kell készülni...
Csak remélem minden okés veled, és azért nem írsz, mert nagyon zajlik az élet :)

SH. Hanna 2009.10.27. 00:34:01

Gratulálok a Szabados csúcshoz!!! Már ideje volt megdönteni a vegyes 4x-t:-) Hogy-hogy végül a Misivel mentetek?

Zajlik az élet...
Majd irok beszámolót nemsokára.

L.Vercsi 2009.10.31. 12:21:28

Csepi edzőtáborban volt, úgyhogy nem tudott jönni.
Amúgy semmi extra idehaza, ma már nem eveztem, nagyon hideg volt reggel :(
Ott tombol a nyár?
pussz

SH. Hanna 2009.11.02. 00:17:45

Hát itt most már nagyon kellemes:-) Mindig 20 fok fölött, hnap 33:-) Napi csúcs 24-25 körül.
Ma voltam reggel, pontosabban még az előtt, 5:15kor, evezni, és nagyon-nagyon jó volt!!!
Majd irok bejegyzést valamikor nem sokára...
süti beállítások módosítása